1 Az ÚR angyala fölment Gilgálból Bókímba, és ezt mondta: Kivezettelek benneteket Egyiptomból, és behoztalak erre a földre, amelyet esküvel ígértem atyáitoknak, és azt mondtam: Nem bontom fel szövetségemet veletek soha,

2 de ti se kössetek szövetséget ennek a földnek a lakosaival, romboljátok le oltáraikat! Ti azonban nem hallgattatok szavamra. Hogy tehettétek ezt?

3 Azt is mondtam: Nem űzöm el őket előletek, hadd legyenek az oldalatokban, isteneik pedig legyenek nektek csapdául!

4 Amikor az ÚR angyala elmondta ezeket a dolgokat Izráel fiainak, a nép hangos sírásra fakadt.

5 Ezért nevezték el azt a helyet Bókímnak. És áldozatot mutattak be ott az ÚRnak.

6 Amikor Józsué elbocsátotta a népet, Izráel fiai elmentek, mindegyik a maga örökségébe, hogy birtokba vegyék az országot.

7 A nép az URat szolgálta Józsué egész életében, meg azoknak a véneknek az idejében, akik túlélték Józsuét, de látták az ÚRnak minden nagy tettét, amit Izráelért végbevitt.

8 Azután meghalt Józsué, Nún fia, az ÚR szolgája száztíz éves korában,

9 és eltemették öröksége területén, Timnat-Hereszben, az Efraim hegyvidékén, a Gaas hegytől északra.

10 Az az egész nemzedék is atyái mellé került, és más nemzedék támadt utána, amely nem ismerte az URat, sem tetteit, amelyeket Izráelért végbevitt.

11 Izráel fiai azt cselekedték, amit rossznak lát az ÚR, mert a Baalokat tisztelték.

12 Elhagyták az URat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Egyiptomból, és más istenek után jártak a környező népek istenei közül, azokat imádták, és így ingerelték az URat.

13 De amikor elhagyták az URat, és a Baalt meg az Astárótot tisztelték,

14 föllángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és fosztogatók kezébe adta, hogy fosztogassák őket. Odaadta őket a körülöttük levő ellenségnek, úgyhogy nem tudtak többé ellenségeiknek ellenállni.

15 Valahányszor kivonultak, az ÚR keze bajt hozott rájuk, ahogyan megmondta az ÚR, és ahogyan megesküdött nekik az ÚR. Így nagyon szorult helyzetbe jutottak.

16 Akkor bírákat támasztott az ÚR, és azok megszabadították őket szorongatóik kezéből.

17 De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azokat imádták. Hamar letértek az útról, amelyen őseik jártak, akik hallgattak az ÚR parancsolataira. Ők nem így cselekedtek.

18 Mert amikor az ÚR bírákat támasztott nekik, maga az ÚR volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből, amíg az a bíró élt. Megkönyörült rajtuk az ÚR, amikor panaszkodtak nyomorgatóik és sanyargatóik miatt.

19 De amikor meghalt a bíró, ismét romlottabbak lettek őseiknél, mert más istenek után jártak, azokat tisztelték, és azok előtt borultak le. Nem hagytak fel cselekedeteikkel és megátalkodott magatartásukkal.

20 Ilyenkor föllángolt az ÚR haragja Izráel ellen, és ezt mondta: Mivel ez a nép megszegte szövetségemet, amelyre atyáikat köteleztem, és nem hallgatott szavamra,

21 én sem űzök ki többé senkit előlük a népek közül, amelyeket Józsué itt hagyott, amikor meghalt.

22 Mert velük fogom próbára tenni Izráelt: Vajon ragaszkodnak-e az ÚR útjához, és azon járnak-e, ahogyan ragaszkodtak őseik&#59; vagy pedig nem?

23 Ezért hagyta helyükön az ÚR ezeket a népeket, és nem űzte ki őket azonnal, nem adta őket Józsué kezébe.