1 Abímelek, Jerubbaal fia elment Sikembe anyja testvéreihez, és így szólt hozzájuk, meg az egész nemzetséghez, amelyhez anyja családja tartozott:

2 Beszéljetek így Sikem polgárainak a füle hallatára: Mi jobb nektek? Az, ha hetven férfi uralkodik rajtatok, mármint Jerubbaal fiai, vagy az, ha egy ember uralkodik rajtatok? Emlékezzetek csak arra, hogy én a ti húsotok és véretek vagyok!

3 Amikor anyja testvérei elbeszélték róla mindezeket a dolgokat Sikem valamennyi polgárának füle hallatára, azoknak a szíve Abímelek felé hajlott, mert ezt mondták: Testvérünk ő.

4 Adtak neki hetven ezüstöt a Baal-Berít templomából, Abímelek pedig ezen haszontalan és hitvány embereket bérelt fel, hogy kövessék őt.

5 Majd elment apja házához Ofrába, és meggyilkolta testvéreit, Jerubbaal fiait, hetven férfit egy kövön. De Jótám, Jerubbaal legkisebb fia, megmenekült, mert elbújt.

6 Ezután összegyűltek Sikem polgárai, meg az összes várbeliek, elmentek és királlyá tették Abímeleket a sikemi tölgyfánál, az emlékoszlop mellett.

7 Amikor hírül adták ezt Jótámnak, elment, megállt a Garizim-hegy csúcsán, és harsány hangon kiáltva ezt mondta nekik: Sikem polgárai, hallgassatok rám, hogy rátok is hallgasson az Isten!

8 Elmentek egyszer a fák, hogy királyt kenjenek föl maguknak. Mondták az olajfának: Légy a mi királyunk!

9 De az olajfa ezt mondta nekik: Talán elvesztettem olajomat, amelyért tisztelnek istenek és emberek, hogy menjek hajladozni a fák fölött?

10 Ekkor a fügefának mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!

11 De azt mondta nekik a fügefa: Talán elvesztettem édességemet, meg pompás gyümölcsömet, hogy menjek hajladozni a fák fölött?

12 Majd a szőlőnek mondták a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!

13 De azt mondta nekik a szőlő: Talán elvesztettem mustomat, amely örömre derít isteneket és embereket, hogy menjek hajladozni a fák fölött?

14 Végül a tüskebokornak mondták mind a fák: Jöjj te, és légy a királyunk!

15 A tüskebokor azt mondta a fáknak: Ha igazán királyotokká akartok engem kenni, jertek, húzódjatok árnyékomba&#59; mert ha nem úgy lesz, akkor tűz csap ki a tüskebokorból, és megemészti a Libánon cédrusait!

16 Ti most igazán és feddhetetlenül jártatok-e el, amikor királlyá tettétek Abímeleket, helyesen bántatok-e Jerubbaallal és háza népével, és úgy bántatok-e vele, ahogyan megérdemelte?

17 Hiszen értetek harcolt apám, sőt az életét is kockára tette, amikor kimentett benneteket Midján kezéből.

18 Ti pedig fölkeltetek apám háza népe ellen, legyilkoltátok fiait, hetven férfit egy kövön, és királlyá tettétek Sikem polgárai fölött Abímeleket, a szolgáló fiát, mivel a testvéretek ő!

19 Ha tehát most igazán és feddhetetlenül bántatok Jerubbaallal és háza népével, akkor örüljetek Abímeleknek, és örüljön ő is nektek!

20 De ha nem, akkor tűz fog kicsapni Abímelekből, és megemészti Sikem polgárait meg a várbelieket, tűz fog kicsapni Sikem polgáraiból meg a várbeliekből is, és megemészti Abímeleket!

21 Ezután elmenekült Jótám, és futva ment Beérbe. Ott telepedett le, mert félt a testvérétől, Abímelektől.

22 Abímelek három évig volt Izráel fejedelme.

23 De Isten egy gonosz lelket küldött Abímelek és Sikem polgárai közé, ezért Sikem polgárai hűtlenek lettek Abímelekhez.

24 Így torolta meg Isten a Jerubbaal hetven fián elkövetett erőszakot, és így hárította vérüket testvérükre, Abímelekre, aki meggyilkolta őket, meg Sikem polgáraira, akik támogatták őt testvérei meggyilkolásában.

25 Sikem polgárai lesben álltak a hegytetőkön, és kiraboltak mindenkit, aki elment mellettük az úton. Ezt hírül adták Abímeleknek.

26 Azután eljött Gaal, Ebed fia testvéreivel együtt, és Sikembe költözött. Sikem polgárai megbíztak benne.

27 Amikor kimentek a mezőre, leszüretelték a szőlőjüket, kitaposták, és örömünnepet tartottak&#59; bementek Istenük házába, ettek, ittak, és ócsárolták Abímeleket.

28 Gaal, Ebed fia ezt mondta: Ki ez az Abímelek, hogy mi sikemiek szolgáljunk neki?! Hiszen ez a Jerubbaal fia, Zebul meg a helytartója! Szolgáljátok inkább Sikem atyjának, Hamórnak az embereit! Miért szolgáljuk őt?

29 Volna csak az én kezemben ez a nép, majd elkergetném Abímeleket! Abímeleknek pedig megüzente: Szedd össze a seregedet, és jöjj ki harcolni!

30 Amikor meghallotta Zebul, a város parancsnoka, Gaalnak, Ebed fiának a szavait, haragra lobbant.

31 Követeket küldött Abímelekhez Tormába ezzel az üzenettel: Gaal, Ebed fia és testvérei Sikembe jöttek, és ellened lázítják a várost.

32 Indulj el tehát éjszaka seregeddel együtt, és állj lesbe a mezőn!

33 Reggel pedig, mihelyt fölkel a nap, törj rá azonnal a városra! Mikor azután Gaal kivonul ellened, bánj el vele, ahogy tőled telik!

34 Abímelek elindult éjszaka egész seregével, és lesbe álltak Sikem ellen négy csapatban.

35 Amikor Gaal, Ebed fia, kivonult és fölállt a város kapuja előtt, Abímelek is elindult a leshelyről seregével együtt.

36 Amint Gaal meglátta a sereget, azt mondta Zebulnak: Nézd! Egy sereg vonul le a hegytetőkről! Zebul azonban ezt mondta neki: A hegyek árnyékát nézed embereknek.

37 De Gaal megint csak így szólt: Nézd! Egy sereg vonul erre az ország közepe felől, egy másik csapat pedig a Jóslás Tölgye felől jön.

38 Akkor ezt mondta neki Zebul: Hol van most az a nagy szád, amellyel így beszéltél: Ki az az Abímelek, hogy szolgáljunk neki? Ez az a nép, amelyet lebecsültél. Most hát vonulj ki ellene, és ütközz meg vele!

39 Gaal kivonult Sikem polgárai élén, és megütközött Abímelekkel.

40 De megfutamodott, Abímelek pedig üldözőbe vette. Sokan hullottak el halálra sebzetten a kapu bejáratáig.

41 Abímelek Arúmában maradt, Zebul pedig elűzte Gaalt és testvéreit&#59; nem maradhattak Sikemben.

42 Másnap azután a nép kiment a mezőre. Ezt hírül vitték Abímeleknek,

43 ő pedig összeszedte a seregét, három csapatra osztotta, és lesbe állt a mezőn. Amikor látta, hogy a nép kijött a városból, rájuk támadt, és legyilkolta őket.

44 Abímelek ugyanis előretört a vele levő csapatokkal, és elállta a városkapu bejáratát. A másik két csapat pedig rátört mindazokra, akik a mezőn voltak, és legyilkolta őket.

45 Abímelek egész nap harcolt a város ellen, és elfoglalta a várost. A benne levő népet fölkoncolta, a várost pedig lerombolta, és bevetette sóval.

46 Amikor meghallották ezt Sikem fellegvárának a polgárai, mindnyájan Él-Berít templomának a rejtekhelyére menekültek.

47 De hírül adták Abímeleknek, hogy Sikem fellegvárának a polgárai mind együtt vannak.

48 Abímelek fölment a Calmón-hegyre egész népével. Fejszét fogott Abímelek a kezébe, levágott egy faágat, fölvette, a vállára tette, és azt mondta népének: Láttátok, hogy mit csináltam. Hamar tegyetek ti is így!

49 Vágott tehát minden egyes ember egy ágat, azután követték Abímeleket. A fát lerakták a rejtekhely mellett, és azzal felgyújtották a rejtekhelyet. Minden ember meghalt Sikem fellegvárában, mintegy ezer férfi és nő.

50 Abímelek azután Tébéc alá vonult, megostromolta Tébécet és elfoglalta.

51 A város közepén volt egy erős fellegvár. Oda menekült minden férfi és nő, a város valamennyi polgára, és magukra zárták azt. Azután fölmentek a fellegvár tetejére.

52 De Abímelek a fellegvárig nyomult, és megtámadta azt. Már közel volt a fellegvár bejáratához, és fel akarta gyújtani.

53 Akkor egy asszony egy kézimalom kövét dobta Abímelek fejére, amely bezúzta a koponyáját.

54 Ő azonnal így kiáltott fegyverhordozó legényének: Ránts kardot, és ölj meg, hogy ne mondják rólam: Asszony gyilkolta meg! A legénye keresztülszúrta, és meghalt.

55 Amikor az izráeliek látták, hogy Abímelek meghalt, mindnyájan hazamentek.

56 Így fizetett meg Isten Abímeleknek azért a gonoszságáért, amelyet apja ellen követett el, amikor meggyilkolta hetven testvérét.

57 A sikemiek fejére is visszahárította Isten minden gonoszságukat, és beteljesedett rajtuk Jótámnak, Jerubbaal fiának az átka.