1 Amikor feltekintett, látta, hogyan dobják a gazdagok áldozati ajándékaikat a perselybe.

2 Észrevett ott egy szegény özvegyasszonyt is, aki két fillért dobott abba,

3 és így szólt: "Bizony, mondom néktek, hogy ez a szegény özvegyasszony mindenkinél többet dobott a perselybe.

4 Azok ugyanis mind a feleslegükből dobtak az áldozati ajándékokhoz, ő azonban szegénységéből mindazt beledobta, amije volt, az egész vagyonát."

5 Amikor némelyek azt mondták a templomról, hogy az gyönyörű kövekkel és fogadalmi ajándékokkal van díszítve, ő így szólt:

6 "Jönnek olyan napok, amikor ezekből, amiket itt láttok, nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának."

7 Ekkor azt kérdezték tőle: "Mester, mikor lesz ez, és mi lesz annak a jele, hogy ez elkezdődik?"

8 Ő pedig így válaszolt: "Vigyázzatok, hogy meg ne tévesszenek titeket! Mert sokan jönnek majd az én nevemben, és azt mondják: Én vagyok! - meg azt: Az idő közel jött! De ti ne kövessétek őket.

9 És amikor háborúk zaját és lázadások hírét halljátok, ne rettenjetek meg, mert ezeknek előbb meg kell történniük, de nem jön mindjárt a vég."

10 Azután így folytatta: "Nemzet nemzet ellen és ország ország ellen támad,

11 mindenfelé nagy földrengések, járványok és éhínségek lesznek, rettenetes dolgok történnek, és hatalmas jelek tűnnek fel az égen."

12 "De még ezek előtt kezet emelnek rátok, és üldöznek titeket&#59; átadnak benneteket a zsinagógáknak, és börtönbe vetnek, királyok és helytartók elé vezetnek titeket az én nevemért.

13 De ez alkalom lesz nektek a tanúságtételre.

14 Határozzátok el szívetekben, hogy nem gondoltok előre a védekezésre,

15 mert én adok nektek szájat és bölcsességet, amelynek nem tud ellenállni, vagy ellene mondani egyetlen ellenfeletek sem.

16 Kiszolgáltatnak titeket még a szülők, testvérek, rokonok és barátok is, egyeseket meg is ölnek közületek,

17 és mindenki gyűlöl majd titeket az én nevemért.

18 De egyetlen hajszál sem vész el a fejetekről.

19 Állhatatosságotokkal nyeritek meg majd a lelketeket."

20 "Amikor pedig látjátok, hogy Jeruzsálemet hadseregek kerítik be, akkor tudjátok meg, hogy elközelített annak a pusztulása.

21 Akkor, akik Júdeában vannak, meneküljenek a hegyekbe, és akik a városban vannak, költözzenek ki onnan&#59; akik pedig vidéken vannak, ne menjenek be oda.

22 Ezek ugyanis a bosszúállás napjai, hogy beteljesedjék mindaz, ami meg van írva.

23 Jaj azokban a napokban a terhes és a szoptatós anyáknak, mert nagy nyomorúság szakad a földre, és harag erre a népre.

24 Kardélre hányják, és fogságba viszik őket mindenféle pogány nép közé&#59; és pogányok tapossák Jeruzsálemet, amíg be nem telik a pogányok ideje."

25 "És akkor jelek lesznek a napban, a holdban és a csillagokban, a földön pedig a tenger zúgása és háborgása miatt kétségbeesnek a népek tanácstalanságukban.

26 Az emberek megdermednek a félelemtől és annak sejtésétől, ami az egész földre vár, mert az egek tartóerői megrendülnek.

27 És akkor meglátják az Emberfiát eljönni a felhőben nagy hatalommal és dicsőséggel.

28 Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel, és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a megváltásotok."

29 Mondott nekik egy példázatot is: "Nézzétek meg a fügefát és a fákat mind:

30 amikor látjátok, hogy kihajtanak, már magatoktól is tudjátok, hogy közel van a nyár.

31 Így ti is, amikor látjátok, hogy mindezek bekövetkeznek, tudjátok meg: közel van az Isten országa.

32 Bizony, mondom néktek: nem múlik el ez a nemzedék addig, amíg mindez meg nem lesz.

33 Az ég és a föld elmúlik, de az én beszédeim nem múlnak el."

34 "Vigyázzatok magatokra, nehogy szívetek elnehezedjék mámortól, részegségtől vagy a megélhetés gondjaitól&#59; és hirtelen lepjen meg titeket az a nap,

35 mint valami csapda, mert úgy fog rátörni mindazokra, akik a föld színén laknak.

36 Legyetek tehát éberek és szüntelen könyörögjetek, hogy kimenekülhessetek mindazokból, amik történni fognak, és hogy megállhassatok az Emberfia előtt."

37 Nappal a templomban tanított, éjszakánként pedig az Olajfák hegyére ment, és ott tartózkodott.

38 De kora reggel az egész nép hozzá sietett, hogy hallgassa őt a templomban.