1 Ezután megnyitá Jób az õ száját, és megátkozá az õ napját.
2 És szóla Jób, és monda:
3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
4 Az a nap legyen sötétség, ne törõdjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhõ lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
6 Az az éjszaka! Sûrû sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendõnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
9 Sötétüljenek el az õ estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elõl a nyomorúságot.
11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlõkre, hogy szopjam?!
13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -