1 Jaj a vérszopó városnak! Mindenestõl hazug [és] erõszakkal telve, [és] nem szûnik rabolni.
2 Ostor-csattogás, kerék-zörgés zaja; dobogó ló, robogó szekér;
3 Törtetõ lovag, kardok villogása, dárda villanása, sebesült tömegek, holtak sokasága, nincs számok az elesetteknek; megbotlanak hulláikban.
4 A szép parázna sok paráznaságáért, a hitetésnek mesternõje miatt, a ki népeket ejtett meg paráznaságával, és nemzetségeket bûbájaival:
5 Ímé, rád [török,] azt mondja a Seregek Ura, és orczádra fordítom ruhádnak alját, és népeknek mutatom meg meztelenségedet, és országoknak gyalázatodat.
6 Rútságot hányatok rád, és gyalázattal illetlek téged, és olyanná teszlek, mint a kit csudálnak.
7 És mind, a ki meglát, elmenekül tõled, és ezt mondja: Elpusztult Ninive! Ki bánkódik rajta? Hol keressek néked vígasztalókat?
8 Avagy jobb vagy-é Nó-Amonnál, a mely a folyamoknál fekszik, vizek veszik körül; a melynek tenger a sáncza, tenger a kõfala?
9 Kús volt erõssége meg Égyiptom, és száma sem volt [annak.] Puth és Libia is segítõid voltak;
10 De ez is számkivetésbe, fogságba jutott; kisdedeik is falhoz verettek minden utcza sarkán; fõembereire sorsot vetettek, és nagyjait mind bilincsekbe verték.
11 Te is megrészegedel, elfeledtté leszel; te is keresel majd menedéket a gyûlölködõ elõl.
12 Minden erõsséged olyan, mint a zsenge gyümölcsû fügefa; ha megrázatnak, az evõ szájába hullnak.
13 Ímé, a te néped asszonynép te benned, földednek kapui tárva kitárulnak gyûlölõidnek, tûz emészti meg záraidat!
14 Meríts magadnak ostromhoz való vizet, javítsd erõsségeidet; menj be a sárba, taposd az agyagot, javítsd a tégla-vetõt!
15 Legott tûz emészt meg téged, fegyver irt ki téged, megemészt, mint a szöcske; szaporodjál bár, mint a szöcske, szaporodjál bár mint a sáska!
16 Többen voltak kalmáraid, mint az égnek csillagai: a szöcske csapong és elrepül!
17 Fejedelmeid mint a sáska, vezéreid mint a tücsök-raj; hideg idõkben gyepûkben tanyáz, napkeletkor pedig elrepül, és helye sem tudható meg, hol volt.
18 Szunnyadoznak pásztoraid, Assiria királya, feküsznek [vitézlõ] hõseid; néped a hegyeken széledez, és nincsen, a ki összegyûjtse.
19 Nincs enyhítés a te sebedre, gyógyíthatatlan a te nyavalyád. A kik híredet hallják, mind tapsolnak feletted, mert kire nem hatott volna ki a te gonoszságod soha?